skinheadek a rasszista előítéletek ellen

2009. október 10. szerző: Skully Records fordító: Admin

A SHARP 1987-ben indult New Yorkból. Akkortájt az volt az uralkodó nézet a médiában, hogy minden skinhead White Power náci. Ezt az állítást a szenzációhajhász média pedig mindig igyekezett kihangsúlyozni. Skinheadek és a témában érdekelt punkok egy csoportja úgy döntött, maguk kezébe veszik az irányítást és a lapokkal szemben egészen más magatartást vesznek fel, hirdetve: nem minden skinhead hasonló, megvannak a különböző nézeteik, legyen az akár személyes, akár politikai.

A SHARP tagjai rádió- és televízióinterjúkat adtak, s terjesztették a tolerancia és a büszkeség üzenetét a média által agymosott társadalomnak. A tagok próbálkozásait legtöbbször nagy figyelemmel kísérték, habár céljaikat nem mindig értette meg a közönség. A legfőbb ellenérv a Geraldo Rivera című műsor volt 1988-ban. A felvétel alatt ugyanis John Metzger (a KKK-vezér Tom Metzger fia és a Fehér Faji Ellenállás vezetője) egyik embere eltörte a műsorvezető orrát egy székkel. Ezután a média megállíthatatlan volt. Legmesszebbre a tévés Morton Downey Jr. ment el, aki azért bérelt fel embereket, hogy azok megtámadják egy nyilvános helyen és horogkeresztet fessenek a homlokára: Downey ezzel a "botránnyal" akarta fellendíteni televíziós beszélgetőműsorát.

A népszerűség következtében a White Power közösség nagy erőre kapott. Bár egyes szervezeteik nevét ma is használják szerte a világon, saját történelmüket ma már homály fedi. A SHARP alapító tagjai azért tudták megakadályozni a nácik térnyerését, mert az emberek elutasították a kezdeti, erőszakmentes SHARP-elveket, változásra kényszerítve azokat. Az eredmény bizonyította, hogy a gyűlöletre legjobban ököllel lehet reagálni.

1989 telén, amikor a Föld más pontjain is meghonosultak az antirasszista nézetek, az eredeti szekció feloszlott. Ezt sokféleképpen meg lehet magyarázni, de a legfőbb indok az volt, hogy a New York-i White Power ellenállás drámaian lecsökkent. A nácik egy része elhagyta a várost és más, politikailag vendégszeretőbb helyekre költözött dél és nyugat irányába. Néhányan közülük pedig egyszerűen felnőttek és meghagyták a nézeteiket maguknak.


 
Dizájn letöltve a free website templates honlapjáról.