Oppressed sztori

2009. október 10. szerző: Roddy Moreno fordító: Admin


OI! SZTORI - A 80-AS ÉVEK
1981 márciusa, Russel (Ducky) Payne kiszabadul a borstalból, én pedig a börtönből. Ekkor még nem ismerjük egymást, a véletlen műve, hogy mindkettőnket erőszakért ültettek le. Mindegy, Ducky (gitár), testvére, Ronnie (basszusgitár) és Gary Tier (dob), mind cardiffi skinek, egy negyedik sráccal, Martin Brennannal (ének) alapítanak egy Oi! zenekart. Néhány félredobott név után, mint a Forced Oppression, az Oppressed lesz a választásuk. A srácoknak ehhez nem kellett nagy tehetség, vagy sok képzelőerő, hogy előálljanak a névvel. Ezalatt megalapítottam az Insanity Squadot, én lettem a gitáros, testvérem, Dom a basszeros, egyik haverja, Vince King kezdett énekelni, és egy dilis arc, Ed Flemming ült a dob mögé. Én és Vince voltunk skinheadek, Dom és Ed punkok, így mi lettünk Cardiff első skunk zenekara. Játszottunk néhány helyen a környéken, de nem vettünk fel semmit, az egyik koncert pedig annyira rosszul sikerült, hogy nem láttuk sok értelmét folytatni. Közben az Oppressed legénységéből kilépett Ronnie. Semmi különös nincs a történetben, egyszerűen már nem érezte magáénak az egészet. Új bőgős után nézve megkérdezték egyik pajtimat, Paddy (suedehead) Muprhy-t, hogy csatlakozna-e. Azonban Suede még egy triangulumot sem tudott megszólaltatni, így bedobta az én nevemet. Mi ketten megnéztük az első Oppressed-koncertet, akkor mondtam Jayne-nek ('Er Indoors), hogy "ebben a bandában benne kellene lennem". Ezek után Ducky, Gary és Brennan hirtelen az ajtóm előtt termett, és olyan ajánlatot tettek, amit nem tudtam visszautasítani. Én Domot ajánlottam basszerosnak, magamat pedig második gitárosként adtam elő, a fiúknak ez tetszett is. Mindez 1981 karácsonyán történt, a felállás egy évig tartott ki. Brennan és Gary a távozás mellett döntöttek, ezután én lettem az énekes, majd megtaláltuk a Kölyköt, Lee Jenkinst, hogy legyen a dobos. Lee risca-i volt, 20 kilométerre Cardifftól, egy 16 éves gyerek, aki azt mondta, "kurva jó vagyok", amikor megkérdeztem tőle, hogy jó-e valamiben, erre ő "hogyne, ezért vagyok nagyon jó", majd "megkapom a felszerelést?". Ez a felállás mintegy 2 évig tartott, ekkor vettünk fel mindent, ami megjelent a 80-as években. Szinte az összes koncertünk balhéba fulladt (nem változunk), meg amúgy is elidegenedtünk az egésztől. Még felvettünk 3 feldolgozást egy Cardiff mellett élő punkkal, a dobos Juan Garciával, de nem játszottunk sehol sem. Úgyhogy ennyit a 80-as évekről. Kevesebb mint 4 év, de mindez egy egész életnek tűnt...

OI! SZTORI 2. RÉSZ - A 90-ES ÉVEK
A feloszlást követő 6 évet azzal töltöttem, hogy beindítottam az Oi! Records és a Ska Records nevű kiadóimat, segítettem megalapozni a SHARP-ot, 1987/88-ban pedig alapítottunk egy zenekart The Rude Boys néven Dom és Adrian (RIP) testvéreimmel és 3 szaxofonossal. A 80-as évek végére a zenekar szétszéledt, a kiadóim pedig befuccsoltak. Megszületett a fiam (az Oi! boy), úgyhogy otthagytam a zenét és kerestem egy munkát. Az Oppresseddel 1994-ben tértünk vissza, miután néhány fasiszta pojáca C'18 matricákat (Niggerek haza) ragasztott ki a környékemen. Lekapartam ezeket, és azt gondoltam, "basszátok meg", majd a Fuck Fascism jelszavával kezdtünk újra zenélni. A következő 2 évben Dom, Adrian és én felvettünk néhány antifasiszta lemezt, köztük a jótékony célú "Fuck Fascism" címűt. Játszottunk néhány helyi Shows for the Boys fesztiválon, egyik ilyen volt a búcsúkoncertünk a Warriorszal, melyet filmre is vettünk, a videó a They think it's all over - it is now címet kapta. Habár ez volt az utolsó koncertünk, kaptunk még egy meghívást, amit nem tudtunk visszautasítani, játszani a Camden Irish Centerben az Anti-Fascist Action szervezésében (1996. október 5.). A The Business egyik koncertjét félbeszakította a C'18, mert a zenekar nem volt hajlandó fizetni a szervezetnek a biztonsági munkákért. Ezután a fasiszták közölték, hogy Londonban nem játszhat Oi! zenekar a C'18 biztosítása nélkül. A srácok az AFA-ból azt mondták, "kapjátok be", és szerveztek nekünk ott egy koncertet. Floyd volt akkor a gitárosunk, ez volt az első és utolsó koncertje velünk. A másik fellépő a Stage Bottles lett, akik Németországból jöttek támogatni minket. Ez egy nagyon jól sikerült este volt, pont mint 1981-ben, semmi balhé nem történt. Az egyik legjobb koncertünk volt, ami után a C'18 eltűnt a koncertekről. 1998-ban még láthattatok minket egy új dobossal (Yan), felvettünk néhány számot, azóta azonban semmit. Most 2004 van és újra próbálunk. A felállás én, Dom, Floyd és Tony Kizmus (ex-Societys Rejects) dobos. Ha minden jól megy, egy év múlva egy nagy fesztiválon fogunk játszani. (Mialatt ezt írtam, 2005-ben végigturnéztuk Európát, egy estét pedig Kanadában játszottunk az Insurgence Records szervezésében, amit fel is vettek a Brotherhood DVD-re a Prowlersszel. 2006-ban 50 éves lettem, úgy döntöttem, eljött az idő, hogy lezárjam a zenekar történetét.)

OI! SZTORI 3. RÉSZ - SHARP
1988 novembere. Paddy Suede és én felültünk egy gépre és átrepültünk New Yorkba. Intéztem egy bulit Rob Hingleys (Toasters) lakásán. Az első éjszaka után Rob bemutatott minket Andrénak (Press), aki elrendezett minket, majd a második éjszakát már a NY Citizens-szel töltöttük, a harmadikat pedig a Radictsnál. A negyedik nap honvágyam lett, úgyhogy hazarepültünk. Mindegy, a lényeg, hogy mialatt ott voltam, akkor adta ki a New York-i SHARP legénység az első plakátjait. Azt gondoltam, ez egy jó ötlet, így mikor hazaértem, elkezdtem terjeszteni a hírt. Hamarosan rendeztek egy két napos ska fesztivált Londonban, olyan előadókkal, mint Prince Buster, Laurel Aitken és még tucatnyi banda. Ekkorra már sok felvarróm, plakátom és névjegykártyám volt a SHARP designnal, melyet a Trojantől loptam. Ezeket Suede és én osztogattuk a koncerteken. Innentől kezdve a világ sok pontjáról érdeklődtek skinheadek kiegészítőkért, akik hamarosan megalakították saját helyi szekcióikat, egy éven belül pedig az egész globális volt, mindez már a történelem része.

SHARP - EGY SZEMÉLYES VÉLEMÉNY
"Skinheadek a Rasszista Előítéletek Ellen". Az egész kurva egyszerű!
Ha skinhead vagy és a rasszizmus ellen harcolsz, a definíció alapján SHARP vagy. Viseled-e a felvarrót vagy sem, nem számít. Akár felszólalsz a rasszizmus ellen, akár nem, mindaddig SHARP vagy, amíg kiállsz a rasszizmus ellen.
"Miért kellene bocsánatot kérnem azért, amit a rasszisták csinálnak és mondanak?"
Megint kurva egyszerű, NEM KELL. De ne panaszkodj, ha nincsenek koncertek a városodban, vagy mindenki körülötted Hitlerre veri a faszát. A SHARP nem egy kifogás, bárhol is állsz, nyíltan vállalható. Mi büszkén kihúzzuk magunkat. És te?
"Hagyd ki a politikát"
Már nem tudom elfogadni. Nézzünk szembe a ténnyel: az egyetlen politikai nézetet a szubkultúrába a boneheadek hozták be. Úgyhogy ha ki akarod hagyni a politikát, szállj szembe a boneheadekkel. Ők évek óta semmibe veszik a kultúrát, de az olyan csoportok, mint a SHARP, tartják a dolgokat valós formájukban: hogy mit jelent eredetileg skinheadnek lenni.
"Megbomlik az egység"
Amikor először behoztuk a SHARP-ot Cardiffba, tudtuk, hogy a boneheadeket zavarni fogja. Amit viszont nem hittünk volna, az a "non-politikus" skinheadek ellenszenve volt. Úgy látom, sok ember mentségként használja a "non-politikus" jelzőt. Ha nem akarsz aktív lenni, az épp elég, de ne nézz hülyének minket azért, mert mi tenni is akarunk valamit. És hogy megbomlik az egység? ENNEK ÍGY KELL LENNIE! A bomlásnak a skinheadek és a boneheadek között. Szerencsére ma már mindenki ismeri a skinhead történelmet. A késői 60-as évektől napjainkig. A jamaikai rudiektól a brit modokig beépültünk egy munkásosztály kultúrába, ami már az egész világon megtalálható.
MARADJ IGAZ A KULTÚRÁDHOZ, EMLÉKEZZ A MÚLTRA
HA MÁR NINCS ERŐD, CSAK AKASZD SZÖGRE A BAKANCSOT
ÜSD KI A FASIZMUST, MIELŐTT Ő ÜTNE KI


OI! SZTORI 4. RÉSZ - OI!/SKA RECORDS
Miután feloszlottunk 1984-ben, úgy döntöttem, megalapítom az Oi! Records kiadómat. Akkoriban nem találtál sok Oi! lemezt, mert a média és a zenei sajtó mind rasszistának írt le minket. A Skrewdriver és az összes white noise faszszopó ekkoriban volt a topon. Ezért is indítottam a kiadót, hogy megmutassam, az Oi!-nak semmi köze a fasisztákhoz. Hívhattam volna a kiadót Streetpunknak, és akkor az élet könnyebb lett volna, de ahogy mondtam, azért kezdtem, hogy bizonyítsak. Feladtam egy hirdetést a Sounds zenei magazinban, miszerint "Oi! zenekart keresek. Se vörös, se rasszista", ennek következtében vettem fel a kapcsolatot új zenekarokkal. Első kiadványunk a Complete Control Brick, Blood 'n' Guts albuma volt 1985-ben. Ez volt Matty Blaggs (RIP) első bandája, majd megalapította a Blaggers/Blaggers ITA-t. Később kiadtam a Blaggers debütáló nagylemezét, az "On Yer Toez"-t. De felsorolnék még néhány zenekart, akikkel együtt dolgoztam: Oi! Polloi, Vicious Rumours, Magnificent, Barbed Wire, Last Rough Cause, Societys Rejects, The Press, The Radicts, Abnormal, Last Stand, The Glory, Winstone and the Churchills és a The Oppressed. A Feckin' Ejits pedig felkerült a This is Oi! válogatáslemezre. Néhányszor hibáztam a választáskor, ezért ki kellett rúgnom egy-két zenekart, amit jobb lett volna elkerülni. Meg kell említeni, hogy az összes banda új volt, nem volt még felvételük, úgyhogy amikor azt mondták, hogy nem rasszisták, és nem lesz semmi vállalhatatlan a dalokban, amiket felvesznek, hittem nekik. Utólag visszanézve büszke vagyok egy-két zenekarra, ami az én kiadómon keresztül vált ismertté. Főleg Mattyre és az egész Blagg Brigade-ra. A Ska Records csak néhány amerikai ska zenekarral való megállapodásból állt, úgymint a Toasters vagy a Bim Skala Bim. Kiadtunk 10 nagy-, és két kislemezt, egyik a Rude Boy Shuffle volt, melyet zenekarommal, a Rude Boys-zal készítettünk. A 80-as évek végére az üzlet kezdett hanyatlani, Jayne pedig állapotos volt a fiammal, úgyhogy bezártam a kiadókat. Akkor Mark Brennan felhúzta az Oi! vitorlát új kiadójával, a Captain Oi!-jal, s azóta se hagyta abba.





"Oi! = A WORKING CLASS PROTEST, NOTHING MORE, NOTHING LESS".



 
Dizájn letöltve a free website templates honlapjáról.